Szakmai elismerés

Szakmai elismerés

Szakmai elismerést kapott a Wekerlei Kultúrház

Kispest - http://magazinlapok.hu
2017. március 01. szerda
Írta: Csizmadia Viola

Második díjat kapott a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár WekerleFeszt Művészeti Találkozója a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozat innovációs pályázatán. A kispesti fotográfus, Mészáros Gábor a fotópályázaton nyert harmadik díjat. Az eseménysorozatot sorozat záró díjkiosztót ma tartották a KMO Művelődési Házban. A 2018-as Kultúrházak éjjel-nappal eseményt február 2. és 4. között rendezik meg. 

Az idei programsorozatról készült kisfilm vetítését követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúráért felelős helyettes államtitkára ismertette a Mindennapi hagyományaink szlogenű eseménysorozat eredményeit, és méltatta a művelődési házakban folyó munkát, közösségteremtő tevékenységet. Závogyán Magdolna hangsúlyozta, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal, amelyet idén már tizenegyedik alkalommal rendeztek meg február 10-12. között, méltó társa a nagy hazai rendezvényeknek, kulturális fesztiváloknak. Elmondta, országszerte 680 helyszínen több mint 150 ezren voltak kíváncsiak a programokra, amelyek lebonyolításában 4000 közművelődési szakember vett részt. A közművelődési intézmények egy egész hétvégén keresztül várták a legkülönfélébb programokkal az érdeklődőket. Mintegy 700 civil szervezet működött közre, és több mint 1400 helyi közösség kapcsolódott be aktívan a programokba. A hagyományok újraértelmezését és az értékek megőrzését célzó eseménysorozat legfőképpen a kistelepüléseken élők körében volt népszerű.

Novák Péter zenész, rendező, az esemény fővédnöke is a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény közösségteremtő jellegét emelte ki.

Bordás István elnök, a Magyar Népművelők Egyesülete nevében mondott köszönetet minden résztvevőnek, a programok közönségének és az intézményeknek, hiszen – mint mondta – együtt mutatták meg, milyen értékeket tudnak felmutatni, teremteni.

A helyettes államtitkár, a népművelő egyesület elnöke és a fővédnök együtt adták át az idei rendezvényhez kapcsolódóan meghirdetett pályázatok nyerteseinek díjait.

Az Így újítunk mi! szakmai innovációs pályázatnál a zsűri olyan példaértékű gyakorlatokat díjazott, amelyek a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereit, formáit, folyamatait mutatták be. A fődíjat a nyírgyulai Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület SZAFI Tanoda Tündérkertje nyerte. Második díjat érdemelt ki a WekerleFeszt Művészeti Találkozó, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár rendezvénye. A harmadik helyezett Szabó Csaba, a kecskeméti HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. munkatársa „HÍRÖS.HEROES.CON – Első Kecskeméti Hősbemutató” című pályázata lett.

A Zoom a helyre! fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal nevezhettek az érdeklődők, és az intézmények mellett a nagyközönség is részt vehetett benne: 409 fotó érkezett a felhívásra. Első díjas lett Hörömpöli Tibor Szüreti felvonuláson készült képe, második díjat kapott Hohl Judit Hírös Hét Fesztivál című képe, harmadik díjat nyert Mészáros Gábor Ludas Matyit nézve című fotója.

A plakátok versenyében, ahová a szervezetek, intézmények programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várták a szervezők, első lett Varga Ottó Lepkévé válás című munkája, a második díjat a Bálint Ágnes Művelődési Ház Mesefesztiválra felhívó plakátja érdemelte ki, és harmadik helyezett lett Károlyi László (Brandműhely) Telefondoktor című plakátja.

Nagyon sokat jelent számunkra a szakmai elismerés, azt mutatja, hogy jó irányvonalat képviselünk: a hagyományőrzés mellett az állandó megújulás és a közösségteremtés is célunk – értékelte az elismerést Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatója. Az intézményvezető az idei WekerleFeszt egyik meglepetését is elárulta lapunknak: már öt művészfesztivált rendeztünk, mindig újítottunk, és ez így lesz idén is: ezúttal a rendezvény 0. napján galériáikban, alkotótermeikben vagy otthonaikban lehet találkozni a művészekkel, szervezett, kiscsoportos, előzetes regisztrációhoz kötött program keretében.

 

Címkék: innováció, MNE