wkk

OLVASÓSAROK

Harasztÿ István szobrász


Harasztÿ István kinetikus szobrász bemutatása: 

Harasztÿ István (becenevén Édeske) a kortárs magyar szobrászat kiemelkedő alkotója, akinek több munkája már életében klasszikussá vált. Az 50-es években géplakatosnak majd díszműlakatosnak tanult, miközben a festészettel is elkezdett foglalkozni. Képzőművészeti ismereteit a 60-as években a Dési Huber István Képzőművész Körben fejlesztette, ahol mestere Laborcz Ferenc volt. 
Életművében a gépszobrok, a stabil és mobilszobrok, a kisplasztikák és a festmények egyaránt széles spektruma megtalálható. Mobiljait, mozgó, működő szobrait a mesterség és a művészet ötvöződése jellemzi. Alkotásai, az azokat többlettartalommal megtelítő frappáns címeikkel, mozgásuk koreográfiájával, a bennük rejlő olykor humoros, máskor szatírikus tartalommal, néha gegekre épülő formában késztetik gondolkodásra a nézőiket. Munkái sok esetben play-art alkotások, vagyis játékos formában megfogalmazott társadalomkritikai mondanivalót tartalmaznak. Kinetikus alkotásai közül talán a leghíresebbek: a Madárkalitka, az Acélmosoly, a Fügemagozó és az Agyágyú című szerkezetek, melyek egyetlen lökéssel mozgásba hozhatók, s „ütköztetik” a képzőművész és az aktuális néző fantáziáját.  A fém mellett szinte elsőként kezdett plexiből készíteni szobrokat, kihasználva az anyag olyan sajátosságait, mint pl. az áttetszőség vagy a speciális fénytörési jellemzők. 
Harasztÿ István megszámlálhatatlan egyéni és csoportos kiállításon vett részt, munkái több hazai múzeum mellett külföldi gyűjteményekben is megtalálhatók. Munkásságát számos díjjal elismerték, köztük  Munkácsy-, Kossuth- és Prima díjjal. Több művészeti csoport  tagja, köztük a Kispesti Helikon Társaság tiszteletbeli elnöke. Harasztÿ István Kispest díszpolgára.

 



Címkék: Harasztÿ Édeske Wekerlefeszt Kispest
2017.04.08.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

Műhelylátogatás Harasztÿ Istvánnál (archiválva 2017.04.10.)

2017.04.08. A WekerleFeszt Művészeti Találkozó keretében.
részletek...