wkk

OLVASÓSAROK

Klíma téma verseny és díjátadó


Látványos kísérletektől volt zajos a Wekerlei Kultúrház 2017. december 1-én délután. A Richter Gedeon Nyrt. és a kultúrház hetedik alkalommal meghirdetett közös környezetvédelmi pályázatának ezen a napon tartották meg a döntőjét.

Az idei kétfordulós pályázat hetedikes gyerekeknek szólt, és a klímaváltozás kérdését járta körül. Az első forduló tesztjeinek megoldása után a döntőben hat csapat versenyzett a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából és a Hungária Általános Iskola tanulóiból. Kísérő és felkészítő tanáraik: Szitás Anita és Horváth Elek.

A délután közreműködőjeként Zsíros László Róbert „Szertáros” fantasztikus izgalmas interaktív programmal készült. A klímaváltozás és egyéb fizikai jelenségek témakörében környezeti tudáspróba-kvíz show-t tartott a résztvevőknek. A 4-5 fős csapatok igyekeztek legjobb tudásuk szerint megválaszolni az elhangzó kérdéseket, melyek egyebek mellett a napsugárzás és más éghajlati jelenségek hatásaira, a megújuló energiákra, az éghajlatváltozásra és következményeire, a globális felmelegedésre és környezetvédelmi témákra kérdeztek rá.

Amíg a kéttagú zsűri – a Richter Gedeon gyógyszercég részéről Otrok Györgyné, Erika és Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa – a leadott válaszokat zsűrizte, addig a „Szertáros” látványos fizikai-kémiai kísérletbemutató előadással szórakoztatta a fiatalokat.

Az izgalmas délután záró eseményeként a zsűritagok és a kultúrház munkatársai átadták a csapatoknak a nyereményeket. Az első három helyezett csapat a Richter Gedeon jóvoltából közösségi játékokkal, sportszerekkel, társasjátékokkal gazdagodott, de a díjkiosztóról senki nem tért haza üres kézzel. Az első helyezést a „Hegyi sellő mókus” csapat nyerte a Bolyai iskolából. A második helyezet „Jég és madár” csapat tagjai szintén innen kerültek ki. A harmadik helyezést a Hungária iskola „Kémia kémek” csapata érte el. Dvornik Titanilla (Hungária iskola), Tóth Petra Dorottya (Bolyai iskola) és Papp Petra (volt Kós Károly iskolás) tanulók különdíjban részesültek az első fordulóban leadott tesztjeik eredményéért.

A díjátadó alkalmával Otrok Györgyné kiemelte, hogy a Richter Gedeon multicég nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, a fiatalok szemléletformálásra, az élményszerű ismeretterjesztésre. Ezért is tartják fontosnak a 2011 óta Kispesten rendszeresen megrendezett versenyt. A Richter munkatársa megköszönte a kultúrház dolgozóinak a szervezői munkát, és a további együttműködésben bízva köszönt el.

 



Címkék: klímaváltozás környezetvédelem verseny pályázat
2017.12.02.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

KLÍMA TÉMA (archiválva 2017.12.02.)

December 1., A környezetvédelmi pályázat díjkiosztó rendezvénye.
részletek...