SZÜNETEL! BORIBABATORNA 1-2 ÉVESEKNEK

SZÜNETEL! BORIBABATORNA 1-2 ÉVESEKNEK

A foglalkozás kezdésenek időpontja még egyeztetés alatt van, de előreláthatólag októberben indul a torna. 
Addig is a foglalkozásvezető várja az előzetes jelentkezéseket, illetve sürgős esetekben enyéni időpontot lehet kérni tőle. 


A Boribaba foglalkozásokon énekek, mondókák mellett sajátíthatják el – szülők és babák – a mozgásos feladatokat, melyhez különböző speciális mozgásfejlesztő eszközöket használunk.  Nagylabdák, body roll hengerek, hinták stb. segítségével fejlesztjük a nagymozgások kialakulását, az egyensúlyérzékelést, a kinesztetikus észlelést, a szem-kéz és a szem-láb koordinációt.
Szülők írták: 
„Köszönöm, hogy bizalmadba fogadtál és legféltettebb kincsed adtad a kezembe: gyermekedet.”
„Szeretném megköszönni a tegnapi órát, amin ismét nagyon jól éreztük magunkat a kislányokkal. De nem csak a tegnapi órát, hanem mindent szeretnék megköszönni neked, rengeteget segítettél a Lányocskák körül és ahogy azt mondtad kisfiaddal kapcsolatban: „elhitte, hogy tényleg tud rajzolni”…én pedig néha picit elhittem, hogy az ember lánya tud jó Anya lenni! Köszönöm neked.”

Részvételi díj: 2 200 Ft/alkalom (90 perc) vagy 20 000 Ft/10 alkalom (a bérlet minden Boribaba-rendezvényre és foglalkozásra érvényes)
Előzetes jelentkezés és bővebb információ a foglalkozásvezetőnél:
Katona Bori | +36 30 523 0869 | katona.bori@t-online.hu

 

Címkék: baba-mama, fejlesztés, babatorna
Részletek
Időpont
2020. 10. 07. és 2021. 05. 19. között hetente:
Szerda 08:30 - 10:00
Legközelebbi alkalom
-
Foglalkozásvezető

Katona Bori
Email: katona.bori@t-online.hu
Telefonszám: +36 30 523 0869
Bemutatkozás:
TF-en végeztem testnevelőként és úszó szakedzőként. Az igazi diplomát azonban Édesanyám – aki kiváló óvónő, anya és nagymama – és kisfiaim mellett szereztem meg. Az első babamama foglalkozásokat kisfiammal együtt otthon kezdtük, annak színét-javát egy 45 perces foglalkozásba sűrítettük: énekek, mondókák, versek kíséretével pörögtünk, forogtunk, totyogtunk…Hétről-hétre egyre jobban éreztük magunkat és a bennünket körülvevő édesanyák és babák is egyre bátrabban csinálgatták a kis mutatványokat. Az órák első felében továbbra is a tornán van a hangsúly, utána pedig rajzolunk, mesélünk, kézműveskedünk és közben beszélgetünk örömről, problémákról. A foglalkozások szünetében a babák közösen teáznak, gyümölcsöt eszegetnek – sokan közülük itt kóstolták meg először a darabolt almát…itt ittak először csészéből… Ezt tudtam és tudom adni, úgy érzem nem csak a saját gyermekemnek, hanem minden, erre nyitott, babatornára járó babának és anyukának. A jövőben is szeretettel várok minden édesanyát-édesapát babájával együtt, hogy közösen, kézen fogva vezessük be őket ebbe a gyönyörű, titkokat rejtő Világba. „Köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál, és rám bíztad legféltettebb kincsedet: GYERMEKED-et. „

Összes programja