wkk

PROGRAM

Karácsonyra hangolva


Köv. időpont:
2017. 12. 09., szombat 15:00 - 16:00



IDŐPONTVÁLTOZÁS! A koncert 15.00 órától kezdődik!

Karácsonyra hangolva húzzák a vonót a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézet csellózenekarának ifjú tagjai december 9-én a WKK-ban. A koncert előtt a földszinti termekben el lehet ámulni a helyi kézművesek által készített gyönyörű ajándék- és dísztárgyakon, persze meg is lehet vásárolni őket, hiszen karácsonyi kézműves vásár lesz. Utána lélekemelő lesz a cselló mély, búgó hangját hallgatni, és ráhangolódni az ünnep varázsára. 

A Kispesti Csellózenekar tagjai mind lelkes növendékek, a kispesti zeneiskola tanulói. A legkisebbek alsó tagozatosak, a legnagyobbak gimnazisták, felnőttek. A zenekar rendszeresen fellép a zeneiskola növendékhangversenyein, bemutatóin. Számos alkakommal játszanak az unitárius templomban. Meghívást kaptak már a gödöllői Chopin Zeneiskola újévi hangversenyére, de szerepeltek több ízben Kispest Önkormányzatának rendezvényein is.
Repertoárjuk igen színes, a komoly hangvételű daraboktól egészen a könnyedebb műfajig bezárólag.  Játszanak gordonkára írt kamaraműveket, két, három, négy szólamban, de gyakran kalandoznak el más hangszerek világába is. A cselló bársonyos hangjára szívesen készítenek átiratokat kórusművekből.
Rendszeres próbáikkal, koncertekkel hozzájárulnak a gyerekek zenei fejlődéséhez, és a közös muzsikálás öröméhez.
A több éve működő zenekar alapítói: Ugron Katalin és Dikáczné Kanfi Gabriella, Ambrózyné Tolnai Judit.
Koncert felkészítő tanárai: Ambrózyné Tolnai Judit és Dikáczné Kanfi Gabriella. 

A részvétel díjtalan!

Kapcsolódó galériák:




Címkék: cselló csellókoncert Kispest zeneiskola csellisták gyerekzenészek

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

KARÁCSONYI KÉZMŰVES VÁSÁR

December 9. Helyi és környékbeli kézművesek termékeinek karácsonyi vására.
részletek...